Hírek
2019. Január 12. 18:09, szombat |
Belföld
Forrás: police.hu
Tizenkétszer szúrt húszezer forintért – Vádat emelnek
Befejezték a budapesti nyomozók annak a férfinak az ügyét, aki nyereségvágyból – húszezer forintért – tizenkétszer szúrt meg egy taxisofőrt.
A 32 éves G. Richárd 2018. május 25-én 2 óra 40 perc körül Budapest IX. kerületében, a Nagyvárad téren beszállt egy taxiba, majd Pesterzsébetre vitette magát. A férfi útközben elővett egy kést és tizenkétszer megszúrta a sofőrt, majd a pénzét követelte. G. Richárd ezután a sértett pénztárcájával elmenekült a helyszínről. A taxis súlyos sérüléseket szenvedett.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói a lefoglalt térfigyelő, illetve biztonsági kamerák felvételei alapján rövid időn belül azonosították az elkövetőt, akit a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztályával együttműködve még aznap este Vecsésen, egy parkolóban elfogtak. A rendőrök G. Richárdot gyanúsítottként hallgatták ki, amely során beismerte a bűncselekmény elkövetését.
Az emberölés bűntett kísérlet miatt folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratot a napokban átadták az illetékes ügyészség részére.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 27. 17:00, péntek | Belföld
Orbán Viktor: ha lesz olcsó energia, akkor talpon marad az európai autóipar
2026. Február 27. 16:00, péntek | Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: újabb intézkedések erősítik a kritikus infrastruktúra védelmét
2026. Február 27. 13:12, péntek | Belföld
Orbán Viktor szerint megtámadták Magyarországot
Magyarországot megtámadták, "olajblokád" alá vették - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2026. Február 27. 12:00, péntek | Belföld
NGM-helyettes államtitkár: a reptéri fejlesztések célja, hogy Magyarország a régió légiközlekedési központjává váljon
A reptéri fejlesztések célja, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a régió utasforgalmi és teherszállítási csomópontjává váljon
