Hírek
2012. Szeptember 08. 14:49, szombat |
Belföld
Forrás: MTI
Szabályellenes volt Keller László kizárása az MSZP-ből

Eljárási hibák miatt megsemmisítette a Keller László korábbi közpénzügyi államtitkár kizárásáról szóló határozatot az MSZP országos etikai és egyeztető bizottsága szombaton.
Bárándy Gergely, a testület elnöke az MTI-nek elmondta: az ügyet visszautalták az első fokon eljáró Pest megyei etikai bizottságnak, amely júniusban döntött arról, hogy kizárja Keller Lászlót az MSZP-ből. (A határozat csak hetekkel később, a Népszabadság Online egyik blogbejegyzéséből vált ismertté a nyilvánosság számára.)
Bárándy Gergely tájékoztatása szerint a fegyelmi eljárást elrendelő határozatból nem derül ki, hogy a megyei etikai bizottság elnöke vagy a testület hozta meg azt, és a határozatot nem szabályszerűen kézbesítették Keller Lászlónak, továbbá a tényállást sem megfelelően tárta fel a testület. Ezért az ügyet most érdemi vizsgálat nélkül, eljárási hibák miatt visszaküldték a Pest megyei etikai bizottságnak.
A nol.hu oldalon korábban megjelent írás szerint Keller László kizárásához az vezetett, hogy több nyilvános fórumon kritizálta Bóth János egykori váci polgármestert, aki akkoriban az MSZP megyei elnöki tisztségéért indult.
Bárándy Gergely ezzel kapcsolatban annyit mondott: Keller László ellen egyik párttársa tett bejelentést, amiért a korábbi államtitkár valótlan állításokat fogalmazott meg róla.
Az MSZP alapszabálya szerint a fegyelmi vétséget elkövető párttaggal szemben négyféle szankció alkalmazható: figyelmeztetés, megrovás, visszahívják párttisztségéből, valamint kizárás. Fegyelmi eljárást bármely párttag vagy testület kezdeményezhet.
Keller László - aki a szocialista kormányokban népjóléti, közpénzügyi és pénzügyminisztériumi államtitkár is volt - 1994 és 2010 között parlamenti képviselőként dolgozott. Kis híján két évvel ezelőtt is bejutott az Országgyűlésbe: az MSZP országos listájának 50. helyezettjeként csak egy pozícióval maradt le a mandátumáról. Keller László azóta a Pest megyei közgyűlés tagja.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 22. 07:43, péntek | Belföld
Újraindul a vasúti személyszállítás Bukarest és Kijev között
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna - jelentette be Ionel Scriosteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
2025. Augusztus 22. 07:42, péntek | Belföld
Agrometeorológia: számottevő csapadék várható, de nem elegendő mennyiségben
Számottevő csapadék várható csütörtökön és pénteken, bár nem egyenletes területi eloszlásban és nem elegendő mennyiségben - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. Augusztus 22. 07:40, péntek | Belföld
Orbán: folytatni kell a béke iránt tett erőfeszítéseket
A béke irányába tett erőfeszítéseket és a Trump elnök által kezdeményezett tárgyalási folyamatot folytatni kell - írta a miniszterelnök a csütörtöki kormányülés után közzétett Facebook-bejegyzésében.
2025. Augusztus 22. 07:39, péntek | Belföld
Kiemelt érdeklődés övezte az ünnepi rendezvénysorozatot
Kiemelt érdeklődés övezte az ünnepi rendezvénysorozatot, a Szent István Nap több mint száz, zenei, kulturális és gasztronómiai programja hat napon át várta a közönséget Budapest több helyszínén.