Hírek
2016. Május 23. 07:36, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Négynapos ülés lesz a parlamentben

Négynapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés. A képviselők ma két órában interpellálhatják a kormányt, majd a keddi szavazásokat készíthetik elő.
A házelnök napirendi javaslata alapján az ülés 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit az interpellációk és azonnali kérdések követnek. A képviselők ezután kedden elfogadni tervezett javaslatok bizottsági módosító javaslatait tárgyalják.
A parlament kedden reggel új törvényt hozhat az állami tisztviselőkről. A Miniszterelnökséget vezető Lázár János javaslatában a hatályos köztisztviselői törvénytől eltérő jogállást és az előmenetelhez kapcsolódó, sávosan emelkedő illetményrendszert javasol az állami tisztviselőknek. A tárcavezető szerint ezzel július 1-jétől 20 ezer járási hivatalban dolgozó feladata, felelőssége változik, miközben a fizetések 30-50 százalékkal emelkednek, elsősorban azoknál, akik közvetlen kapcsolatban állnak az ügyfelekkel.
Szavazás várható még a tavaly év végi párizsi klímacsúcson született megállapodás kihirdetéséről, továbbá önkormányzati és pénzügyi törvénymódosításokat is elfogadhatnak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 21. 08:05, csütörtök | Belföld
Ilyen volt az augusztus 20-i tűzijáték
2025. Augusztus 21. 08:03, csütörtök | Belföld
Fehér Ház: sok helyszín szerepel a lehetőségek között a Putyin-Zelenszkij találkozó megtartására
Budapest is felmerült a lehetséges helyszínek között.
2025. Augusztus 20. 08:39, szerda | Belföld
Augusztus 20. - Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
2025. Augusztus 19. 07:53, kedd | Belföld
Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre
Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre - közölte a közlekedési vállalat az MTI-vel hétfőn.