Hírek
2024. Július 25. 07:43, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Májusban több mint 10 százalékkal nőttek a reálbérek
A célzott és hatékony kormányzati lépések hatására az infláció töretlenül alacsony, ennek eredményeként 2023 szeptembere óta, tehát már 9 hónapja folyamatosan nőnek a reálbérek, májusban 10,4 százalékkal emelkedett a fizetések vásárlóereje - állapította meg Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán a legfrissebb kereseti adatokat értékelve.
Közleményében felidézte, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján 2024 májusában továbbra is erőteljesen emelkedtek a bérek. A bruttó átlagkereset 652 ezer forintra nőtt, vagyis az előző év azonos időszakához képest több mint 84 ezer forinttal, azaz 14,8 százalékkal növekedtek a fizetések.
Kiemelte: a célzott és hatékony kormányzati lépések hatására az infláció töretlenül alacsony, 2024 júniusában a piaci várakozásokat felülmúlva 3,7 százalékot ért el. Ennek következtében 2023 szeptembere óta, tehát már 9 hónapja folyamatosan nőnek a reálbérek, májusban 10,4 százalékkal emelkedett a fizetések vásárlóereje. Hozzátette, ebben nagy szerepet játszik, hogy a munkaadók és munkavállalók egyezségének köszönhetően példa nélküli módon, már 2023 decemberében sor került a minimálbér és a garantált bérminimum 15 százalékos, illetve 10 százalékos emelésére.
Az államtitkár kiemelte, egyre többen és egyre jobban keresnek: a Gyurcsány-korszakhoz képest a foglalkoztatottak száma több mint 1 millióval, míg egy átlagos dolgozó fizetése több mint háromszorosára nőtt.
Rámutatott: a reálbérek dinamikus növekedése és az óvatossági motívum oldódása elősegíti a fogyasztás bővülését, végső soron a gazdasági növekedést. Ötödik hónapja töretlenül növekszik a kiskereskedelmi forgalom, továbbá az év első felében közel 8 százalékkal bővült a turizmus a tavalyi rekordévhez képest - hívta fel a figyelmet közleményében az államtitkár.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 13. 07:43, kedd | Belföld
Februárban dupla nyugdíj érkezik, és jön a 14. havi nyugdíj első részlete is
Február különösen erős hónap lesz a nyugdíjasok számára, hiszen dupla nyugdíj érkezik, megérkezik a rendes és a 13. havi nyugdíj, valamint a 14. havi nyugdíj első részlete is
2026. Január 13. 07:32, kedd | Belföld
2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a turizmus
A tavalyi a hazai turizmus új rekordéve, amikor az előző évi rekordját is megdöntötte, a vendégek száma meghaladta a 20 milliót
2026. Január 13. 07:24, kedd | Belföld
Hideg idő - A Dunántúl jelentős részére adott ki riasztást ónos eső miatt a HungaroMet
A Dunántúl jelentős részére adott ki riasztást ónos eső miatt a HungaroMet:
2026. Január 12. 07:39, hétfő | Belföld
Mávinform: indul a peronépítés Keleti pályaudvaron, módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje
Hétfőn kezdődik az akadálymentes peron építése a Keleti pályaudvaron, ezért módosul a Keleti pályaudvart érintő dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, több dunántúli vonat végállomása Kelenföldre kerül át
