Városlista
2025. február 17, hétfő - Donát

Hírek

2025. Január 22. 07:53, szerda | Életmód
Forrás: MTI

Földes László Hobo Medvevára című előadásának bemutatójára készül a Nemzeti Színház

Földes László Hobo Medvevára című előadásának bemutatójára készül a Nemzeti Színház

Földes László Hobo Medvevára című előadásának premierjére készül a Nemzeti Színház: a zenés bábjátékot pénteken mutatják be Molnár Kristóf rendezésében.

A premiert beharangozó keddi budapesti sajtótájékoztatón Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója kiemelte, hogy ez a zenésznek már a 18. olyan produkciója lesz, amelyhez neki is "köze van", ezúttal azonban "átengedte a rendezés jogát" tanítványának, Molnár Kristófnak, a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves hallgatójának.

Felidézte, hogy barátságuk Földes László Hobóval több mint húsz éve kezdődött Beregszászon, ahol a Hobo Blues Band Vadászat című albuma - fiatalkora egyik meghatározó élménye - nyomán rendezett előadást.

Földes László Hobo elmondta, hogy a Vidnyánszky Attilával közösen létrehozott előadásaikat - köztük a Pilinszky-, Ady-, Villon- és József Attila-estet, illetve saját alkotású darabjait - már több mint 1700 alkalommal játszotta az ország különböző tájain.

Az új produkcióról szólva felidézte: az eredeti terv az volt, hogy Madarász Gábor zeneszerzővel közösen készítenek egy lemezt, de úgy alakult, hogy előbb az előadás született meg. Mint mondta, a lemezt az előadások tapasztalatait figyelembe véve veszik majd fel, és az előadás legfontosabb jeleneteit rögzítő fotókkal illusztrált hangoskönyv formájában fog megjelenni.

A darab egy időutazás egy több száz évvel ezelőtti lovagvárba, és arra a kérdésre keresi a választ, hogy a világ régen vajon jobb volt-e, mint ma
- mondta el Hobo, megjegyezve, hogy a hozzá közel állók Medvének hívják őt, ez adta az ihletet a vár nevéhez. Kitért arra is, hogy a történetben napjaink mellett többek között Boccaccio és Shakespeare kora is megjelenik, valamint felbukkan számos irodalmi és történelmi karakter, köztük Loyolai Szent Ignác, Raszputyin és Richelieu bíboros, illetve Harangláb Petőfi Sándor A helység kalapácsa című művéből.

Molnár Kristóf elmondta, hogy próbált ehhez a bonyolult képekkel teli, sokszereplős darabhoz ugyanúgy hozzáállni, mintha lineáris cselekménnyel lenne dolga. Rendezésének egyik kulcsa, hogy a báboknak uralkodó gesztusaik vannak, amelyek egy-egy mozdulattal kifejezik legfontosabb attribútumaikat, érzelmeiket. Ezekre "húzták rá" a fő üzenetet, a kérdést, hogy jobb volt-e régen, mint most - fogalmazott a rendező.

Az előadásban közreműködő bábművész, Majoros Ágnes elmondta, hogy már hosszú ideje terveztek Hobóval egy közös produkciót. Felidézte, hogy a közös munka hónapokkal ezelőtt kezdődött, amikor Hobo elküldte neki az addig elkészült szövegeket, amelyeket utána szinte hetente újabbak követtek. Amikor megszülettek a karakterek, Kiss Atilla Etele bábtervezővel közösen dolgozták ki, milyenek legyenek az azokat megjelenítő bábok, köztük a Földes Lászlót megtestesítő marionett.

"Az teljesen nyilvánvaló volt, hogy marionett bábok lesznek, úgynevezett szicíliai típusú marionettek"
- jegyezte meg a bábművész, aki szerint ehhez a játékhoz, ehhez a történethez ez a fajta báb illik legjobban.

Az előadás koreográfusa Cserháti Gergely, világítástervezője Sokorai Attila. A díszleteket és jelmezeket Racsmány Boriska tervezte.

Címkék: Földes László, hobo

Ezek érdekelhetnek még

2025. Február 17. 09:19, hétfő | Életmód

Nyitrai Zsolt: már a gyógyszertárakban is lehet Gondosórát igényelni

A kormányablakok mellett már a gyógyszertárakban is lehet regisztrálni a Gondosórára - közölte a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos vasárnap a Facebook-oldalán közzétett videóban.

2025. Február 16. 08:55, vasárnap | Életmód

Meteorológia: a jövő hét elején hideg éjszakák jönnek

Egyre csípősebb, hidegebb éjszakák elé nézünk, országszerte fagy várható az éjszakai órákban, a jövő hét elején akár mínusz 15 Celsius-fok alá is hűlhet a levegő, amire legutóbb 2022-ben volt példa

2025. Február 15. 08:22, szombat | Életmód

Feldman Zsolt: a mostani fejlesztések évtizedekre meghatározhatják a borászat jövőjét

A magyar borászat jövőjét évtizedekre meghatározhatják a mostani fejlesztések, a termelőknek igazodniuk kell a piacot hosszú távon formáló változásokhoz

2025. Február 14. 07:36, péntek | Életmód

Krausz Ferenc kapta a Semmelweis Egyetem nemzetközi díját

Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus vehette át a Semmelweis Budapest Award elnevezésű nemzetközi elismerést csütörtökön Budapesten. Az intézmény díját 2009 óta ítélik oda minden évben.