Hírek
2013. Július 06. 12:01, szombat |
Belföld
Forrás: MNO
Érkeznek a FullHD felbontású Windows Phone mobilok

Egy volt Nokia-alkalmazott vette észre, hogy a Windows Phone 8 hamarosan megkapja a FullHD kijelzőtámogatást.
Akárcsak az Apple az iOS-nél, a Microsoft is komoly korlátozásokat vezetett be a Windows Phone rendszerével kapcsolatban. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy meghatározott hardverrel kell, hogy piacra kerüljenek a modellek.
Bár a rendszer megjelenésekor ez kifejezetten pozitívnak bizonyult, idővel bizonyos korlátozások miatt lemaradtak a konkurenciától a windowsos készülékek. Az egyik ilyen hibának számított, hogy míg a felső kategóriába érkező androidos készülékek rendre fullHD-s felbontással bírtak, addig egy ilyen Windows Phone 8-as telefon sem volt a piacon. Legalábbis mostanáig, ugyanis valószínű, hogy a közeljövőben megérkezik az első ilyen készülék is. Az információt egy korábbi Nokia-alkalmazott osztotta meg a nagyközönséggel, aki a fejlesztés alatt álló Visual Studio 2013 nevű, többek között a telefonok szoftverének tesztelésére is szolgáló alkalmazásban talált félreérthetetlen utalásokat a nagyobb felbontásra. Információk szerint az első ilyen készülék a rövidesen bemutatkozó Lumia 1020 lehet, amely a 41 megapixeles kamerájával a jelenlegi legjobb kamerás készüléknek ígérkezik.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 21. 08:05, csütörtök | Belföld
Ilyen volt az augusztus 20-i tűzijáték
2025. Augusztus 21. 08:03, csütörtök | Belföld
Fehér Ház: sok helyszín szerepel a lehetőségek között a Putyin-Zelenszkij találkozó megtartására
Budapest is felmerült a lehetséges helyszínek között.
2025. Augusztus 20. 08:39, szerda | Belföld
Augusztus 20. - Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
2025. Augusztus 19. 07:53, kedd | Belföld
Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre
Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre - közölte a közlekedési vállalat az MTI-vel hétfőn.