Városlista
2025. augusztus 21, csütörtök - Sámuel

Hírek

2012. Január 24. 08:03, kedd | Belföld
Forrás: Stop.hu/MTI

Elő a szép ruhát: februárban ismét lesz Sárközi Lakodalom

Elő a szép ruhát: februárban ismét lesz Sárközi Lakodalom

Már februárban kézfogóval, majd hívogatókkal elkezdődik az XXI. Sárközi Lakodalom, amelynek ezúttal a Sárköz fővárosa, Decs lesz a házigazdája.

Újdonság, hogy az előkészületek február 11-én elkezdődnek, amikor a fiús ház a lányos háztól elkéri a menyasszonyt, a hagyományos játékon a kézfogó történetét elevenítik fel - mondta hétfőn az MTI-nek a június utolsó hétvégéjén, 28. és 30. között rendezendő program előkészületeiről Biczó Ernő, a település polgármestere.

Új elem az is, hogy ezt követően hívogató sorozatot rendeznek: a pár és kísérete a sárközi falvak nagyobb rendezvényein meghívják a szomszéd településeken élőket a lakodalomra. A tervek szerint februártól júniusig a Sárköz mellett Szentendrén, Siófokon, Szekszárdon, Pécsett és Kaposváron is bemutatják a régi népszokásra épülő, egyórás hívogató műsort.

Decs polgármestere hozzátette: arra törekszenek, hogy a Sárközi Lakodalomra ellátogatók minél jobban figyelemmel kísérhessék a programot a menyasszony öltöztetésétől kezdve a "tyúkverőig", azaz addig, amíg az ifjú párt hajnalban a násznép hazakíséri. Az eseményeket a tervek szerint interneten élőben közvetítik majd, és kivetítőkön is követheti a közönség a színpadi rendezvényeket.

A háromnapos programban a lakodalom hagyományainak visszatérő felidézése, sárközi hagyományőrző együttesek műsora mellett szerepel lakodalmi ételek főzőversenye, viselettörténeti kiállítás, táncház és a Sárköz jelenéről szóló konferencia is. A részletes programról a rendezvény hétfőtől működő honlapja, a sarkozilakodaom.com tájékoztat.

A Sárközi Lakodalmat először 1966-ban rendezte meg Sárpilisen Bogár István néprajzkutató. A programot, amelyre alkalmanként több ezer fős közönség látogat el a tájegységbe, felváltva rendezi meg az öt sárközi település. Ezt megelőzően, 2009-ben Alsónyék volt a hagyományőrző sorozat házigazdája.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 21. 08:05, csütörtök | Belföld

Ilyen volt az augusztus 20-i tűzijáték

2025. Augusztus 21. 08:03, csütörtök | Belföld

Fehér Ház: sok helyszín szerepel a lehetőségek között a Putyin-Zelenszkij találkozó megtartására

Budapest is felmerült a lehetséges helyszínek között.

2025. Augusztus 20. 08:39, szerda | Belföld

Augusztus 20. - Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

2025. Augusztus 19. 07:53, kedd | Belföld

Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre

Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre - közölte a közlekedési vállalat az MTI-vel hétfőn.