Hírek
2011. November 11. 07:19, péntek |
Belföld
Forrás: mno.hu/MTI
2028-ig kell várni a következőre

Magyarország területéről is észlelték a földsúroló kisbolygót – a 2005 YU55 katalógusjelű aszteroida szerdán hajnalban mindössze 324 600 kilométerre száguldott el bolygónktól.
Az aszteroida, amelyet 2005. december 28-án fedezték fel, 400 méteres, vagyis akkora, mint egy repülőgép-anyahajó. Rendszeresen visszatér a Föld közelébe, de az idei találkozáskor került az elmúlt kétszáz év során a legkisebb távolságra. Ez a Hold és a Föld közötti átlagos 384 854 kilométeres távolság 85 százaléka, hasonló méretű égi objektum legutóbb 1976-ban közelítette ennyire meg a Földet, a következőre pedig 2028-ig kell majd várni
„A nagy hírverést kapott szerda hajnali közelítése sajnos számunkra kedvezőtlen helyzetben történt. Szerdán este aztán már hazánkból is kedvező helyzetben lehetett megfigyelni a távolodó, de még mindig igen közeli égitestet, bár az erős holdfény és a pára nagyon megnehezítette észlelését” – olvasható a Magyar Csillagászati Egyesület (www.mcse.hu) honlapján.
A nehézségek ellenére Kovács Attila amatőr csillagásznak november 9-én este, nem sokkal 6 óra után sikerült felvételt készíteni a kisbolygóról egy 20 centiméteres tükrös távcsővel és a rászerelt digitális fényképezőgéppel. Az egyperces expozíción jól látható a kisbolygó elmozdulása. A felvétel készítésének idején az égitest 900 ezer kilométerre, nagyjából két és félszeres holdtávolságra járt bolygónktól.
Később az aszteroidát az MTA Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézete piszkéstetői obszervatóriumának 60 centiméteres Schmidt távcsövével Vida Krisztián is lencsevégre kapta. Az este 9 körül készült felvételeken is jól látszik a már egymillió kilométernél távolabb járó égitest.
Egy nappal korábban amerikai hivatásos és műkedvelő csillagászok is számos megfigyelést végeztek a Föld közelében elhúzó kisbolygóról. Míg az amatőr csillagászok CCD-vel vagy videokamerával felszerelt távcsöveikkel készítettek felvételeket az égitestről, a szakcsillagászok a sokkal pontosabb adatokat eredményező radaros megfigyeléseket választották. A kaliforniai Goldstone-ban felállított 70 méteres antennával és az arecibói (Puerto Rico) 305 méteres rádiótávcsővel is napokon át követték és követik a kisbolygót.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 21. 08:05, csütörtök | Belföld
Ilyen volt az augusztus 20-i tűzijáték
2025. Augusztus 21. 08:03, csütörtök | Belföld
Fehér Ház: sok helyszín szerepel a lehetőségek között a Putyin-Zelenszkij találkozó megtartására
Budapest is felmerült a lehetséges helyszínek között.
2025. Augusztus 20. 08:39, szerda | Belföld
Augusztus 20. - Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
2025. Augusztus 19. 07:53, kedd | Belföld
Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre
Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre - közölte a közlekedési vállalat az MTI-vel hétfőn.